Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Nyolc gyógypedagógiai szakmai szervezet mondta el véleményét a Taigetosz-törvény néven elhíresült törvénymódosításról. Véleményük szerint nem a felmentés eltörlésével, hanem a megfelelő fejlesztő programok és szakmai segítségnyújtás hiányával van baj.
Nyolc gyógypedagógiai szakmai szervezet közös nyilatkozatban fejtette ki véleményét a köznevelési törvény új változatáról, amely Taigetosz-törvény néven híresült el. Véleményük szerint van helye a konstruktív szakmai vitának a törvénymódosítással kapcsolatban, ameddig az a tanulókról, a proaktív segítségnyújtás kérdéseiről és a szakmai együttműködések lehetőségéről szól.
A Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége (MLSZSZ) és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakmai álláspontjukban kifejtették: egyetértenek azzal, hogy sem tudományos alapon, sem a nemzetközi gyakorlat alapján nem lindokolt jelenlegi formájában a BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) kategória fenntartását. Szerintük ugyanis hibás hozzáállás a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket egyszerű felmentése az érintett tárgyakból, mert az egyenlő a gyerekek támogatásának feladásával. Ahhoz azonban, hogy a törvény működőképes legyen, a szakemberek szerint intézményi reformokra van szükség.
Javaslataik alapján a szükséges stratégiai lépéseik:
A felmentések kivezetésével tehát egyetértenek, amennyiben stratégiai lépéseik és szakmai fejlesztési javaslataik megvalósulhatnak.